Erlin Klub Galéria 2009.02.11-03.17
Megnyitó szöveg
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretettel köszöntöm Önöket Pál Csaba képzőművész kiállításának megnyitóján. Mint láthatják, a művész sokféle médiumot használ gondolatai kifejezéséhez. Láthatunk festményeket, manipulált fotókat, light boxot, digitális képnézegetőn képeket és szavakat. A művész éppoly természetességgel nyúl az ecsethez vagy a ceruzához (hogy a többi felhasznált anyagról ne is beszéljünk), mint a klaviatúrához, az egérhez vagy a fényképezőgéphez. Ugyanilyen könnyedséggel egyensúlyoz a figurális és a nem figurális határán is. A képek figurálisak, ábrázolók, hiszen felismerhetők a természeti motívumok, a kiállítás főtémája: a bábok. Pontosabban rovarok bábállapotban. A bebábozódásról így szól a tudományos leírás:
„A rovarok legnagyobb csoportja, a fejlett szárnyas rovarok egyedfejlődésének utolsó előtti szakasza a báb. E rovarok teljes átalakulással (holometamorfózissal) fejlődnek, lárváik és az imágók testfelépítése, valamint életmódja rendszerint jelentősen különbözik (például hernyó-lepke). Ezt a jelentős különbséget az utolsó lárvastádium után kialakuló, inaktív fejlődési stádium, a bábállapot hidalja át. Bábállapotban a rovarok rendszerint nem mozognak, és nem táplálkoznak. Bábállapotban a test nagy részének sejtes szerveződése felbomlik, csak néhány pár sejthalmaz marad a testben, az ún. imaginális korongok. Ezek a test többi részének anyagait tápanyagként felhasználva osztódásnak indulnak, majd létrehozzák a kifejlett állat szerveit. Végül az imágó egy utolsó vedlés által kibújik a bábból.”
Az utolsó lépés, azaz a bábból való kibújás itt még nem látható. Most még a bebábozódást, a bábállapotot láthatjuk a képeken. A természetben a bebábozódás a fejlődés egyik szakasza, a folyamat egyik állomása. A művészetben, az irodalomban, a mesékben általában pozitív folyamatként beszélünk róla. Ezáltal lesz a csúnya hernyóból szépséges lepke, mely már nemcsak csúszni-mászni tud, hanem repülni, szabadon szárnyalni, repkedni egyik virágról a másikra a szép napsütötte mezőn. Szoktuk a kamaszkor allegóriájaként is értelmezni, amikor a kedves kisgyerek elviselhetetlen tinédzserré alakul, majd korszak átvészelése után, szép, értelmes, felelősségérzettel rendelkező fiatal felnőtt lesz belőle.
Ez az ideális kép egyelőre a távoli jövőben létezik csak. Itt a kiállításon nem találkozhatunk vele. Hajlamos vagyok arra gondolni, hogy az itt látható bebábozódás nem a szerves fejlődés egyik állomása. Inkább valami önkéntes belső emigrációra utalnak a művek. A light boxon látható emberi alak, akinek az arca le van takarva, és egy lufi kapcsolódik a fejéhez, mint valami oxigénpalack, valami alámerülést, hibernálódást juttat eszünkbe. Erre utal a ravatalszerű installálás, a képnézegetőn olvasható szavak. A festményeken a látható bábok mellett legalább olyan fontosak az absztrakt expresszionizmus és az informel legnemesebb hagyományait követő kifejező eszközök, részletek. A finom, lírai felületek és a drámai fekete gesztusok gazdag érzelmi palettát vonultatnak fel, belső konfliktusokról, fájdalmakról, ugyanakkor örömökről mindenféle máz nélkül, kendőzetlen, mondhatni kíméletlen őszinteséggel tudósítják a nézőt. A rovarok bábjainak pedig - jelenlegi tudásunk szerint – nincsenek emócióik. A megjelenített érzelmek nem az élettől való elfordulást, hanem éppen az életért, a jóért, a szépért való aggódást fejezik ki. Arra hívják fel a figyelmet, hogy sokszor rossz helyen keressük a szépséget és az örömöt. Az általános értékrend nagyon rossz irányba változott.
Ha kilépünk az utcára, ha kinyitjuk az újságot vagy bekapcsoljuk a tévét, számítógépet annyi, de annyi szörnyűség, rossz hír áramlik felénk, hogy sokszor magunknak is eszünkbe jut, jobb volna egy kicsit bebábozódni, valami téli álmot aludni, és megvárni amíg ez a sok rémség elmúlik. A sok mocsokban pedig óhatatlanul magunk is piszkosak leszünk. A bábállapotban átalakulhatunk, hogy aztán tisztán újjászülethessünk.
„Vállalni kell a rengeteg lemondást, mert a lemondás az ünnep feltétele, a bábállapot bénultságát, mert ez a szárnyak feltétele." – írja Saint-Exupéry. Mindannyian reméljük, hogy az utolsó vedlés után kibontakozó szárnyak egy jobb, erkölcsileg tisztább világban tudnak majd repülni.
Bálványos Anna /művészettörténész/
