Belső napló
Pál Csaba kiállítása
K.A.S. Galéria 2016. 02.03-29.
Pál Csaba kiállítása
K.A.S. Galéria 2016. 02.03-29.
Szeifert Judit megnyitó
A naplóírás folyamat. Nincsenek ugyan szabályai, de az egyik alapvető jellegzetessége mégis a rendszeresség. Az, hogy időről időre, akár váltakozó időközönként is, de az ember szembenéz a napi, heti, havi történésekkel és mindezt megfogalmazva rögzíti naplójában. Ebben nagyon hasonlít az alkotómunkára. A napló a titkos és őszinte vallomások rejteke, de mindig ott van a nyomhagyás súlya. Ösztönösség és tudatosság, spontaneitás és átgondoltság kavarog bennünk naplóírás közben. Ez ismét igaz az alkotómunkára is.
Ha egy vizuális alkotó naplót vezet, akkor alapvetően az a különbség, hogy ő nem szavakkal, hanem képi jelekkel fogalmaz. Pál Csaba jelenlegi kiállításán bemutatásra kerülő Belső naplója is ilyen meghatározatlan időközönként készített magánjellegű feljegyzések, önkiíró jegyzetek sora, amelyek vázlatok, képi ötletek gyűjteményévé állnak össze. Ahogy Pál Csaba fogalmaz: „A vizuális napló rajzolása segít megtalálni a jelent. Megismerteti velünk önmagunkat, segít tisztázni érzéseinket, meglátni ismétlődő hibáinkat.”
A napló vezetése nála is elsősorban belső szükségletből fakad, így az alkotó kapcsolata a rajzi kifejezéssel őszinte és bensőséges. A rajzolás-firkálás állandó menedéket és egyben határtalan szabadságot jelent számára. Egyrészt a gondolatok gyors rögzítésének eszköze, amellyel akkor is fel lehet vázolni a napi történéseket vagy a művészt aktuálisan foglalkoztató vizuális problémákat, ha éppen nem állnak rendelkezésre az alkotó munkához szükséges ideális körülmények. Ha nincs megfelelő eszköz, hely vagy idő. Másrészt a kikapcsolódás, a meditáció ideje és helye ez a rituális tevékenység. Általa képi formába önthető a pillanatnyi mozzanat, a felsejlő emlék éppúgy, mint egy-egy rajzi ötlet. Elsősorban a jelhagyás a fontos. A vonal, a folt, a forma megjelenítése a papíron, amelyet visszanézve újra lehet fogalmazni, tovább lehet gondolni, fejleszteni. Vagy éppen el is lehet később teljes mértékben vetni.
Bár a rajzi feljegyzések keletkezésének mechanizmusa sokban hasonlít a naplóírásra, azonban annak minden narratív tartalma nélküli. Pál Csaba jegyzetei leginkább asszociációgomolyagok, gondolatok, emlékfoszlányok leképezései. Hirtelen fel- és eltűnnek, azaz eltűnnének, ha nem rögzítené ezt a törékeny pillanatot a papíron. A rögzített jelek kompozíciós elemekké válnak, egy nagyobb rendszer részei lesznek.
Ezek a vizuális jegyzetek kiinduló forrásai a további alkotómunkának. Bár szerintem Pál Csaba, ha naplót ír, akkor (is) alkot. Hiszen ugyanúgy belső késztetésre készül a feljegyzés, a vázlat, mint a nagyobb kompozíció. A tárlaton azonban a naplójában szereplő rajzi feljegyzéseit rendezi egyetlen folytatásos művé. A naplóbejegyzésekből születő művek keletkezését, annak különböző lépéseit tárja így elénk. Bepillantást kaphatunk abba az alkotói folyamatba, ahogy a naplóba feljegyzett ötletek, firkák, rajzok nyomán megszületnek a nagyobb kompozíciók. Kicsit beleshetünk a műalkotás születésének „kulisszatitkaiba”, a művész alkotói gondolatmenetébe és munkamódszerébe is.
Az első lépés a Jegyzet, a vázlatok, a válogatott rajzok spirálozott könyv alakban láthatók, ami formailag is a naplót, a vázlatfüzetet idézi. Az alkotó az itt szereplő rajzait nyersanyagként használva dolgozta tovább. Olyan struktúrát hozott létre, amelyben a jelen, a múlt, a jövő, az emberi érzések egyetlen sűrítménnyé álltak össze. A naplóban található „szabad rajzok” voltak a további munka alapjai. Egy-egy alkotáson belül a „véletlen belső törvényszerűségei” foglalkoztatták. A jelen pillanatát, saját érzéseit, gondolatait próbálta kifejezni, ehhez gyűjtötte a napló feljegyzéseiből az vizuális ötleteket.
A második lépés a Kezdet, amely 12 darab fekete-fehér levilágított síkfilm, amelyek 3×4-es osztásban jelennek meg a kiállítótér padlójára fektetve. Ahogy a napló lapjai a napokat, úgy ez a mátrix a hónapokat idézi.
Majd harmadik lépésben születtek az Összegzés nagyméretű színes printjei, amelyek a végeredményt jelentik.
Az emlékek egymásra rakódva, egymást fedve, egymáson átderengve kerültek feldolgozásra. A munka ezen fázisában már nem a konkrét rajzi jegyzetek, a képi elemek játszották a főszerepet, hanem a különböző rétegek közötti kapcsolat, és a köztük lévő átjárhatóság.
A rétegzettség és a transzparencia mindig fontos szerepet játszott Pál Csaba művészetében. Ahogy festményein az egymást fedő és az egymáson átsejlő festéknyomok dominálnak, úgy számítógépes műveiben is különböző rétegeket helyez egymásra, és azok átfedéseiből, metszeteiből alakítja a kompozíciókat. Segítségükkel az idő és a tér határainak kitágítására törekszik.
A rétegek által egyszerre több idősík érzékelhető képein. A jelenből a múltba tekint vissza, amit tartalmilag az emlékek megjelenítése, formailag pedig a létrejövő felületi hatások is hangsúlyoznak. Eltérő idődimenziók találkoznak itt egy közös kiállítótérben. Emléklenyomatok, múltra utaló jelek sejlenek fel a képeken, amelyek a jövő számára (is) készültek. A kiállításon bemutatott különböző munkafázisok az idő folyamatát is modellezik. Mindezekből összeáll egy kiállítás a jelenben, amely az alkotómunka dokumentumává válik. A titkos naplójegyzetek végül nyilvános munkanaplóvá állnak össze. A tárlat ugyan nem számolja fel a határokat a vázlat és a kész mű között, de rámutat az első ötlet, az invenció rögzítésének fontosságára.
A naplóírás, akárcsak az alkotás – folyamat. Párbeszéd és szembenézés önmagunkkal. Olykor megszakítjuk ugyan. De csak azért, hogy aztán visszatérhessünk hozzá. Időről időre.
Ha egy vizuális alkotó naplót vezet, akkor alapvetően az a különbség, hogy ő nem szavakkal, hanem képi jelekkel fogalmaz. Pál Csaba jelenlegi kiállításán bemutatásra kerülő Belső naplója is ilyen meghatározatlan időközönként készített magánjellegű feljegyzések, önkiíró jegyzetek sora, amelyek vázlatok, képi ötletek gyűjteményévé állnak össze. Ahogy Pál Csaba fogalmaz: „A vizuális napló rajzolása segít megtalálni a jelent. Megismerteti velünk önmagunkat, segít tisztázni érzéseinket, meglátni ismétlődő hibáinkat.”
A napló vezetése nála is elsősorban belső szükségletből fakad, így az alkotó kapcsolata a rajzi kifejezéssel őszinte és bensőséges. A rajzolás-firkálás állandó menedéket és egyben határtalan szabadságot jelent számára. Egyrészt a gondolatok gyors rögzítésének eszköze, amellyel akkor is fel lehet vázolni a napi történéseket vagy a művészt aktuálisan foglalkoztató vizuális problémákat, ha éppen nem állnak rendelkezésre az alkotó munkához szükséges ideális körülmények. Ha nincs megfelelő eszköz, hely vagy idő. Másrészt a kikapcsolódás, a meditáció ideje és helye ez a rituális tevékenység. Általa képi formába önthető a pillanatnyi mozzanat, a felsejlő emlék éppúgy, mint egy-egy rajzi ötlet. Elsősorban a jelhagyás a fontos. A vonal, a folt, a forma megjelenítése a papíron, amelyet visszanézve újra lehet fogalmazni, tovább lehet gondolni, fejleszteni. Vagy éppen el is lehet később teljes mértékben vetni.
Bár a rajzi feljegyzések keletkezésének mechanizmusa sokban hasonlít a naplóírásra, azonban annak minden narratív tartalma nélküli. Pál Csaba jegyzetei leginkább asszociációgomolyagok, gondolatok, emlékfoszlányok leképezései. Hirtelen fel- és eltűnnek, azaz eltűnnének, ha nem rögzítené ezt a törékeny pillanatot a papíron. A rögzített jelek kompozíciós elemekké válnak, egy nagyobb rendszer részei lesznek.
Ezek a vizuális jegyzetek kiinduló forrásai a további alkotómunkának. Bár szerintem Pál Csaba, ha naplót ír, akkor (is) alkot. Hiszen ugyanúgy belső késztetésre készül a feljegyzés, a vázlat, mint a nagyobb kompozíció. A tárlaton azonban a naplójában szereplő rajzi feljegyzéseit rendezi egyetlen folytatásos művé. A naplóbejegyzésekből születő művek keletkezését, annak különböző lépéseit tárja így elénk. Bepillantást kaphatunk abba az alkotói folyamatba, ahogy a naplóba feljegyzett ötletek, firkák, rajzok nyomán megszületnek a nagyobb kompozíciók. Kicsit beleshetünk a műalkotás születésének „kulisszatitkaiba”, a művész alkotói gondolatmenetébe és munkamódszerébe is.
Az első lépés a Jegyzet, a vázlatok, a válogatott rajzok spirálozott könyv alakban láthatók, ami formailag is a naplót, a vázlatfüzetet idézi. Az alkotó az itt szereplő rajzait nyersanyagként használva dolgozta tovább. Olyan struktúrát hozott létre, amelyben a jelen, a múlt, a jövő, az emberi érzések egyetlen sűrítménnyé álltak össze. A naplóban található „szabad rajzok” voltak a további munka alapjai. Egy-egy alkotáson belül a „véletlen belső törvényszerűségei” foglalkoztatták. A jelen pillanatát, saját érzéseit, gondolatait próbálta kifejezni, ehhez gyűjtötte a napló feljegyzéseiből az vizuális ötleteket.
A második lépés a Kezdet, amely 12 darab fekete-fehér levilágított síkfilm, amelyek 3×4-es osztásban jelennek meg a kiállítótér padlójára fektetve. Ahogy a napló lapjai a napokat, úgy ez a mátrix a hónapokat idézi.
Majd harmadik lépésben születtek az Összegzés nagyméretű színes printjei, amelyek a végeredményt jelentik.
Az emlékek egymásra rakódva, egymást fedve, egymáson átderengve kerültek feldolgozásra. A munka ezen fázisában már nem a konkrét rajzi jegyzetek, a képi elemek játszották a főszerepet, hanem a különböző rétegek közötti kapcsolat, és a köztük lévő átjárhatóság.
A rétegzettség és a transzparencia mindig fontos szerepet játszott Pál Csaba művészetében. Ahogy festményein az egymást fedő és az egymáson átsejlő festéknyomok dominálnak, úgy számítógépes műveiben is különböző rétegeket helyez egymásra, és azok átfedéseiből, metszeteiből alakítja a kompozíciókat. Segítségükkel az idő és a tér határainak kitágítására törekszik.
A rétegek által egyszerre több idősík érzékelhető képein. A jelenből a múltba tekint vissza, amit tartalmilag az emlékek megjelenítése, formailag pedig a létrejövő felületi hatások is hangsúlyoznak. Eltérő idődimenziók találkoznak itt egy közös kiállítótérben. Emléklenyomatok, múltra utaló jelek sejlenek fel a képeken, amelyek a jövő számára (is) készültek. A kiállításon bemutatott különböző munkafázisok az idő folyamatát is modellezik. Mindezekből összeáll egy kiállítás a jelenben, amely az alkotómunka dokumentumává válik. A titkos naplójegyzetek végül nyilvános munkanaplóvá állnak össze. A tárlat ugyan nem számolja fel a határokat a vázlat és a kész mű között, de rámutat az első ötlet, az invenció rögzítésének fontosságára.
A naplóírás, akárcsak az alkotás – folyamat. Párbeszéd és szembenézés önmagunkkal. Olykor megszakítjuk ugyan. De csak azért, hogy aztán visszatérhessünk hozzá. Időről időre.
A kiállításon elhangzott megnyitóbeszéd és az Élet és Irodalom 2016. február 12-i számában megjelent
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 70×50 cm /darab sik film, intalláció, 280x150x5cm |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 35x25x5 cm, grafikai doboz, 20 db A/4-es digitális nyomat |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 50×120 cm digitalprint |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 280x150x5 cm, sikfilm, installáció, részlet |
 |
| Pál Csaba, Belső napló, 20x20x5 cm, művészkönyv |
 |
| Pál Csaba, Belső napló |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése