péntek
Pál Csaba /Miniprint/ Spanyolország/
 |
| Pál Csaba / Átjáró_01, 10x10cm, hidegtű/ |
 |
| Pál Csaba / Átjáró_02, 10x10cm, hidegtű/ |
 |
| Meghívó |
Pál Csaba /Új grafikák/
 |
| Pál Csaba / Belső tér, hidegtű, 40x40cm |
 |
| Pál Csaba /Belső történetek/ hidegtű, 80x60cm |
 |
| Pál Csaba / Modus/ 60x80cm, vegyes, hidegtű |
Pál Csaba /Új művek/
 |
| Pál Csaba /acryl falapon, 120x130cm |
 |
| Pál Csaba /acryl falapon, 120x160cm |
 |
| Pál Csaba /acryl falapon, 120x130cm |
csütörtök
Pál Csaba önálló kiállítás /K.A.S. Galéria/
Adalékok a titokhoz
Pál Csaba Titkos
adalékok című kiállítása
Pál Csaba legújabb képei úgy
rendeződnek egy külön sorozatba, hogy közben eddigi munkáihoz is szervesen
kapcsolódnak. Ez természetes dolog, ha egy következetesen épülő életmű egy-egy
részletét kiragadjuk, akkor a kiválasztott munkák önálló egységként és az egész
részeként egyaránt értelmezhetők.
Pál Csaba legújabb műveinek
alaptémája éppen a rész és az egész kapcsolata, a részlet és a teljes mű
viszonyrendszere, a kis egység, a kiegészítés és a főtéma helyettesíthetőségének
illetve felcserélhetőségének kérdésköre.
A művek alapgondolata abból a
kettősségből indul ki, hogy a rész(let)ek összessége alkotja az egészet, s egyetlen
hiányzó darabka is veszélyeztetheti a teljes mű értelmezhetőségét, ugyanakkor a
rész magában hordozza az egész tulajdonságait, különálló egységként is
jelentéssel bír. A részekből álló művészi alkotásban minden egyes önálló
résznek, a saját tárgyi értékén túl, pozicionális értéke is van. Egy mű
megértése általában mindaddig hiányos marad, amíg helyzeti értékét fel nem
tártuk, vagy nem rekonstruáltuk. Ebből adódóan ugyanaz a részelem egészen más
értékelést kaphat, ha önmagában nézzük, összefüggéseiből kiemelve, illetve
megszokott szerepéből áthelyezve.
Pál Csaba eddigi alkotói folyamatában,
párhuzamosan készülő festményein és elektrográfiáin a számítógépes világ
rendszerező szemléletét minduntalan elegyíti az organikus felületi hatásokkal.
Festészetében eddig is a
rétegzettség, az egymást eltakaró és az egymáson átderengő festéknyomok játszották
a főszerepet, de tisztán számítógépes munkáiban is a rétegzettség az egyik
alapfogalom. Ahogy festményein az egymást fedő és az egymáson átsejlő
festéknyomok dominálnak, úgy számítógépes műveiben is különböző rétegeket
helyez egymásra, és azok átfedéseiből, transzparenciájukból, metszeteiből
alakítja a kompozíciókat.
A jelen tárlaton szereplő műveken
a rusztikusan alakított festői faktúrán kívül még egy újabb réteg, a térbe
kiemelkedő négyzetes applikáció jelenik meg, némely képeken több, egyre
kisebbedő négyzet is egymásra kerül. Így ezek a képek még egy csavart visznek a
rész és egész kapcsolatrendszerébe is. Bemutatják, hogy mi történik akkor, ha
máshová helyeződik egy részlet, ha addigi mellékes, járulékos szerepéből
kiemelve hirtelen központi helyzetbe kerül?
A festményeken fekete alapból
vöröses, olykor narancsos lángnyelvszerű festékpamacsok bontakoznak ki, itt-ott
fehér bekarcolások, hasítékok sértik fel a sötét felületet. Csillagközi
lebegés, ősrobbanás, tüzes láva gomolygása az űrben. Kaotikus és egyben mégis
valamiféle rendszer köré szerveződő kompozíciók.
Ahogy a káosz a teljes zűrzavart,
a fejetlenséget, és ugyanakkor a világ létrejöttét megelőző (rendezetlen)
ősállapotot is jelenti, úgy Pál Csaba jelenlegi képein is a két értelmezés együtt
van jelen. Egyrészt most látható festményeiben vizsgálja a kaotikus
állapotokban rejlő szabályosságokat, másrészt minden képe visszautalás is
egyben a világ keletkezése előtti archaikus viszonyokra, amikor még a lét és a
nemlét egymástól elválaszthatatlan egységben forrtak össze.
Egyfajta a kettősség nyilvánul
meg abban is, hogy a most bemutatott képek úgy ragadnak, merevítenek ki
egyetlen pillanatot, annak minden megismételhetetlen mozzanatával, hogy közben
a befejezetlenség, a végtelenség érzetét is keltik. Mintha a világűrbe
tekintenénk ki egy hasadékon, egy kimetszett ablakon át. Ugyanakkor, olyan is mintha
egy-egy mikroszkópon felnagyított metszetet tárnának elénk ezek a művek.
Egyszerre nyitnak végtelennek ható távlatokat és hatolnak a legapróbb
struktúrák mélyére. Ezt a hatást fokozzák a képekre applikált négyzetes
rátétek, amik kiemelnek és elfednek egyszerre.
Pál Csaba ezekkel a vizuális
eszközökkel jeleníti meg azt, ami érzékeinkkel fel nem fogható, fogalmainkkal
meg nem nevezhető. A mi léptékeinkkel ezek a dimenziók (sem a kicsik, sem a
nagyok) nem észlelhetők. De a négyzetes jegyzetszerű részek központi szerepbe
helyezésével munkái azt is mutatják, hogy a lényeg legtöbbször az apró, a
megbúvó, a jelentéktelennek tűnő részletekben rejlik. Az egész, a teljesség is
ezekből a kicsiny részekből épül fel.
Természetesen az emberi
kíváncsiság arra ösztönöz, hogy a négyzetes applikációk mögé nézzünk.
Szeretnénk tudni, mi van a kitakart részen? Folytatódik-e ott a kép
kompozíciója, vagy ez a kiemelt rész helyettesíti az ott lévő részletet? Talán
a kiállítás címéből kitalálhatja mindenki, hogy ezek a részek adalékok, így
kiegészítenek és nem helyettesítenek. Azonban ezeken a képeken meg is fordul a
kiegészítés és a fő téma szerepe. Azáltal, hogy a négyzetek a képekre kerültek,
megbomlott a képfelszín és a kompozíció folyamata, ami egyben új képfelépítést
eredményezett.
Pál Csaba nem engedi meg nekünk,
hogy a kis négyzetes applikációk mögé/alá lássunk. El kell neki hinnünk
(bemondásra), hogy a képfelszín ott is megfestett, hogy a kis négyzet
leemelésével is komplex lenne a látvány. De akkor miért került a képre a
négyzetes applikáció?
Már a kérdésfelvetés is egyfajta
interaktív nézői attitűdöt eredményez. A befogadás folyamata a mű szerves
részévé válik ezáltal is. A néző áll, és gondolkozik. Kíváncsivá válik. Mi
rejtőzhet a kép közepére ragasztott kis kiegészítés alatt? Apró rész csupán, de
általa az eltakarás válik a legfontosabb momentummá a szemlélő számára. Az
elfedés, mint annyiszor most is a kiemelés eszközévé válik. Ráirányítja a
figyelmet a különálló kis részre, az adalékra – és az általa elfedett képszegmensre.
Pál Csaba úgy ad nekünk újabb
adalékokat, fed fel eddig titkosnak vélt képi hozzávalókat, hogy közben
központi részeket letakar a képekből.
És a kis kiegészítések, az eddig
sóvárgott kulisszatitkok főszerepbe kerülése által irányítja vissza ismét a
figyelmet a nélkülük eddig teljesnek vélt főszólamokra.
Mert a nézőt egyre csak az
izgatja, hogy mi rejlik vajon a négyzetes adalékok alatt/mögött? Valójában
azonban nem is szeretnénk megtudni a választ, mert éppen ez a rejtély a
lényeges. Ez tartja éberen a figyelmet, az elszalasztott, a nem látható, a megismerhetetlen.
A titok utáni folyamatos vágyakozás.
A jelenlegi képeken a kitakart
részek a titok szinonimái. A rájuk helyezett és ily módon központi helyzetbe
hozott lábjegyzetszerű kiegészítések, ahogy a kiállítás címében Pál Csaba
nevezi, a „titkos adalékok” tulajdonképpen inkább adalékok a titokhoz. Kiegészítések,
jegyzetek ahhoz a feltár(hat)atlan részlethez, aminek a megismerése a művészet
feladata. Pál Csaba tárlatának képei azt szimbolizálják, hogy minden részlettel
közelebb kerülünk a végső titok megfejtéséhez, de soha nem érhetjük el.
Mert ez a titok nem más, mint maga
a művészet.
Szeifert Judit
K.A.S.
Galéria – Budapest, 2012. szeptember 12.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)