csütörtök

Pál Csaba önálló kiállítás /K.A.S. Galéria/


Adalékok a titokhoz
Pál Csaba Titkos adalékok című kiállítása

Pál Csaba legújabb képei úgy rendeződnek egy külön sorozatba, hogy közben eddigi munkáihoz is szervesen kapcsolódnak. Ez természetes dolog, ha egy következetesen épülő életmű egy-egy részletét kiragadjuk, akkor a kiválasztott munkák önálló egységként és az egész részeként egyaránt értelmezhetők.
Pál Csaba legújabb műveinek alaptémája éppen a rész és az egész kapcsolata, a részlet és a teljes mű viszonyrendszere, a kis egység, a kiegészítés és a főtéma helyettesíthetőségének illetve felcserélhetőségének kérdésköre.
A művek alapgondolata abból a kettősségből indul ki, hogy a rész(let)ek összessége alkotja az egészet, s egyetlen hiányzó darabka is veszélyeztetheti a teljes mű értelmezhetőségét, ugyanakkor a rész magában hordozza az egész tulajdonságait, különálló egységként is jelentéssel bír. A részekből álló művészi alkotásban minden egyes önálló résznek, a saját tárgyi értékén túl, pozicionális értéke is van. Egy mű megértése általában mindaddig hiányos marad, amíg helyzeti értékét fel nem tártuk, vagy nem rekonstruáltuk. Ebből adódóan ugyanaz a részelem egészen más értékelést kaphat, ha önmagában nézzük, összefüggéseiből kiemelve, illetve megszokott szerepéből áthelyezve.
Pál Csaba eddigi alkotói folyamatában, párhuzamosan készülő festményein és elektrográfiáin a számítógépes világ rendszerező szemléletét minduntalan elegyíti az organikus felületi hatásokkal.
Festészetében eddig is a rétegzettség, az egymást eltakaró és az egymáson átderengő festéknyomok játszották a főszerepet, de tisztán számítógépes munkáiban is a rétegzettség az egyik alapfogalom. Ahogy festményein az egymást fedő és az egymáson átsejlő festéknyomok dominálnak, úgy számítógépes műveiben is különböző rétegeket helyez egymásra, és azok átfedéseiből, transzparenciájukból, metszeteiből alakítja a kompozíciókat.
A jelen tárlaton szereplő műveken a rusztikusan alakított festői faktúrán kívül még egy újabb réteg, a térbe kiemelkedő négyzetes applikáció jelenik meg, némely képeken több, egyre kisebbedő négyzet is egymásra kerül. Így ezek a képek még egy csavart visznek a rész és egész kapcsolatrendszerébe is. Bemutatják, hogy mi történik akkor, ha máshová helyeződik egy részlet, ha addigi mellékes, járulékos szerepéből kiemelve hirtelen központi helyzetbe kerül?
A festményeken fekete alapból vöröses, olykor narancsos lángnyelvszerű festékpamacsok bontakoznak ki, itt-ott fehér bekarcolások, hasítékok sértik fel a sötét felületet. Csillagközi lebegés, ősrobbanás, tüzes láva gomolygása az űrben. Kaotikus és egyben mégis valamiféle rendszer köré szerveződő kompozíciók.
Ahogy a káosz a teljes zűrzavart, a fejetlenséget, és ugyanakkor a világ létrejöttét megelőző (rendezetlen) ősállapotot is jelenti, úgy Pál Csaba jelenlegi képein is a két értelmezés együtt van jelen. Egyrészt most látható festményeiben vizsgálja a kaotikus állapotokban rejlő szabályosságokat, másrészt minden képe visszautalás is egyben a világ keletkezése előtti archaikus viszonyokra, amikor még a lét és a nemlét egymástól elválaszthatatlan egységben forrtak össze.
Egyfajta a kettősség nyilvánul meg abban is, hogy a most bemutatott képek úgy ragadnak, merevítenek ki egyetlen pillanatot, annak minden megismételhetetlen mozzanatával, hogy közben a befejezetlenség, a végtelenség érzetét is keltik. Mintha a világűrbe tekintenénk ki egy hasadékon, egy kimetszett ablakon át. Ugyanakkor, olyan is mintha egy-egy mikroszkópon felnagyított metszetet tárnának elénk ezek a művek. Egyszerre nyitnak végtelennek ható távlatokat és hatolnak a legapróbb struktúrák mélyére. Ezt a hatást fokozzák a képekre applikált négyzetes rátétek, amik kiemelnek és elfednek egyszerre.
Pál Csaba ezekkel a vizuális eszközökkel jeleníti meg azt, ami érzékeinkkel fel nem fogható, fogalmainkkal meg nem nevezhető. A mi léptékeinkkel ezek a dimenziók (sem a kicsik, sem a nagyok) nem észlelhetők. De a négyzetes jegyzetszerű részek központi szerepbe helyezésével munkái azt is mutatják, hogy a lényeg legtöbbször az apró, a megbúvó, a jelentéktelennek tűnő részletekben rejlik. Az egész, a teljesség is ezekből a kicsiny részekből épül fel.
Természetesen az emberi kíváncsiság arra ösztönöz, hogy a négyzetes applikációk mögé nézzünk. Szeretnénk tudni, mi van a kitakart részen? Folytatódik-e ott a kép kompozíciója, vagy ez a kiemelt rész helyettesíti az ott lévő részletet? Talán a kiállítás címéből kitalálhatja mindenki, hogy ezek a részek adalékok, így kiegészítenek és nem helyettesítenek. Azonban ezeken a képeken meg is fordul a kiegészítés és a fő téma szerepe. Azáltal, hogy a négyzetek a képekre kerültek, megbomlott a képfelszín és a kompozíció folyamata, ami egyben új képfelépítést eredményezett.
Pál Csaba nem engedi meg nekünk, hogy a kis négyzetes applikációk mögé/alá lássunk. El kell neki hinnünk (bemondásra), hogy a képfelszín ott is megfestett, hogy a kis négyzet leemelésével is komplex lenne a látvány. De akkor miért került a képre a négyzetes applikáció?
Már a kérdésfelvetés is egyfajta interaktív nézői attitűdöt eredményez. A befogadás folyamata a mű szerves részévé válik ezáltal is. A néző áll, és gondolkozik. Kíváncsivá válik. Mi rejtőzhet a kép közepére ragasztott kis kiegészítés alatt? Apró rész csupán, de általa az eltakarás válik a legfontosabb momentummá a szemlélő számára. Az elfedés, mint annyiszor most is a kiemelés eszközévé válik. Ráirányítja a figyelmet a különálló kis részre, az adalékra – és az általa elfedett képszegmensre.
Pál Csaba úgy ad nekünk újabb adalékokat, fed fel eddig titkosnak vélt képi hozzávalókat, hogy közben központi részeket letakar a képekből.
És a kis kiegészítések, az eddig sóvárgott kulisszatitkok főszerepbe kerülése által irányítja vissza ismét a figyelmet a nélkülük eddig teljesnek vélt főszólamokra.
Mert a nézőt egyre csak az izgatja, hogy mi rejlik vajon a négyzetes adalékok alatt/mögött? Valójában azonban nem is szeretnénk megtudni a választ, mert éppen ez a rejtély a lényeges. Ez tartja éberen a figyelmet, az elszalasztott, a nem látható, a megismerhetetlen. A titok utáni folyamatos vágyakozás.
A jelenlegi képeken a kitakart részek a titok szinonimái. A rájuk helyezett és ily módon központi helyzetbe hozott lábjegyzetszerű kiegészítések, ahogy a kiállítás címében Pál Csaba nevezi, a „titkos adalékok” tulajdonképpen inkább adalékok a titokhoz. Kiegészítések, jegyzetek ahhoz a feltár(hat)atlan részlethez, aminek a megismerése a művészet feladata. Pál Csaba tárlatának képei azt szimbolizálják, hogy minden részlettel közelebb kerülünk a végső titok megfejtéséhez, de soha nem érhetjük el.
Mert ez a titok nem más, mint maga a művészet.



Szeifert Judit
K.A.S. Galéria – Budapest, 2012. szeptember 12.




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése